Prológ

Egy másik világ...

Több milliárd évvel ezelőtt, még a mi világunk létezése előtt már volt egy másik világ. Uralkodóik az egész világ felett hatalmat gyakoroltak. Rendszeresen váltották egymást a trónon, ugyanúgy születtek, és haltak meg emberek, mint itt.

Majd a trónra egy Katrina nevű, szörnyen fiatal lány került. Szép és okos volt, de ami a legfontosabb: tiszta szívből szerette a népét. Az emberek szinte rajongtak érte, és az Úrnő ezzel nem is élt vissza.

Egy bizonyos ideig...

Az egész bonyodalom akkor kezdődött, mikor Katrina édesapja, az öreg király meghalt. A lány anyja a temetésen azt mondta, hogy bár apja meghalt, de vannak olyan emberek is, akik örök életet nyerhetnek. Ahogy ezt a néhány szót kimondta, különös, aranyszínű csillám csapott fel, és az idős királyné holtan esett össze. Az ifjú lány sírva borult anyja teste fölé.

Katrina tehát tizenhét éves korában már a trónon ült. Anyja halála után egy gyönyörű, ötágú csillag alakú aranymedált talált a nyakában. A medál egy cérnaszálhoz hasonló vastagságú láncon lógott. Az icipici medál közepén egy aprócska gyémánt csillogott. Fogalma sem volt róla, hogy került oda, de a medál anyjára emlékeztette, úgyhogy megtartotta. Ám akkor még nem is sejtette, hogy mekkora erő lóg a nyakában.

A medál ugyanis édesanyjáé volt, méghozzá egy mágikus medál, amely a halandó embernek örök életet kölcsönöz, hacsak a medál új tulajdonosa el nem pusztítja vele régi gazdáját.

Ám Katrina erről mit sem tudott, és nem is érdekelték különösebben sem anyja utolsó szavai, sem pedig a medál sorsa, vagy múltja. Egyszerűen csak díszként hordta, mint ahogyan mások egy egyszerű ékszert.

Azonban felettébb tettszett neki a csillag közepén tündöklő gyémánt. Meg volt győződve róla, hogy a gyémántot ki lehet nyitni, és hogyha sikerül, akkor valami felfoghatatlan, varázslatos dolog történik. Az, hogy ez a dolog jó, vagy rossz-e, az nem különösebben érdekelte.

Majd egy borongós, szürke nap éjszakáján, pontban éjfélkor a telihold fénye ráesett a medál gyémántjára. Katrina éppen az erkélyen állt és a csillagokat nézte. Eszébe jutott, hogy kiskorában mennyit nézegették édesanyjával a csillagokat. Anyja emlékétől kicsordult a könnye. Ránézett a medálra, és egy könnycsepp épp ráhullott. Ugyanolyan arany csillámpor borította be a királyi palota kastélyát, mint anyja halálakor, a temetésen. Majd nem sokára anyja utolsó szavait hallotta: „Vannak emberek, akik örök életet nyerhetnek....” . Majd valahonnan, messziről, a medál mélyéről egy mély hang ezt suttogta: „Keresd meg a Mágust, a Fekete Mágust”- azzal a medál bezárult, és egy ideig nem nyílt ki többet.

Katrinát most már nem hagyta nyugodni a medál titka. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, de megtalálja azt a Mágust, és megfejti a medál rejtélyét. Lassan-lassan kezdett beleőrülni abba a tudatba, hogy nem tudja ezt az egy dolgot. Úgy érezte, élete egy része hiányzik belőle, és enélkül a titok nélkül ő maga sem teljes. Fantasyval és a népével már vajmi keveset törődött, egyre csak a hallhatatlanság és a medál titka járt a fejében. Az eszébe sem jutott, hogy a kettő esetleg összefügghet...

Majd elérkezett Katrina születésnapja. Immáron a harmincadik. És ez a nap egyben trónra lépésének tizenharmadik évfordulója is volt. Mikor reggel felébredt, látta, hogy valaki teleszórta rózsaszirmokkal a szobáját. Tudta, hogy valamelyik udvarlója lehetett, ezért nem igazán törődött vele. Az ilyen ébresztések mindennaposak voltak nála, hiszen abban az időben még elég sok rajongója, csodálója, vagy épp udvarlója volt. Csakúgy, mint egykor édesanyjának. Tisztában volt vele, hogy egykor anyja harmincadik születésnapján ment férjhez apjához. Arra gondolt, hogy talán ezen a napon ő is megtalálhatja élete szerelmét. Talán...

Az egész nap a várakozás jegyében telt. Az egész világ ünnepelt ma, hiszen, Úrnőjük betöltötte a mágikus tizenharmadik évét a trónon. Minden egyes tőteret, házat, de még a kis sikátorokat is kicsinosították. Katrina ezzel nem törődött. Úgy gondolta, hogyha az emberek örömüket lelik abban, hogy örömet szerezzenek neki, hát hadd csinálják. Ő biztosan nem fog ellenkezni.

Délután négy óra körül belépett a szobába az Úrnő szobalánya, aki az ajándékokat hozta.

-Tedd csak le, Amina!

Katrinának egész nap a medál járt a fejében, mint mindig. Este, mint minden évben részt kellett vennie egy vacsorán, amit az ő tiszteletére rendeztek. Amikor Katrina belépett a palota báltermébe, már minden vendég a helyén ült, és feszülten várt. Ő pedig besétált, és mindenkihez szólt egy-egy kedves szót.

Hiába a sok ajándék, hiába sok vendég, Katrina mégis nagyon unta már az egész vacsorát. Majd végre-valahára elérkezett a vacsora vége, és az Úrnő felvonult a szobájába. Bezárta az ajtaját, és nem törődött azzal, hogy a vendégek esetleg visszavárják.

Tizenhárom év. Ezóta uralkodott a népe fölött. Ezóta élt árvaként. Ezóta van meg a medálja. A medál. Még mindig nem tudta mit tegyen vele....

A medál az asztalon pihent, Katrina nemrég vette le. Most az ablaknál állt, és gondolkozott. Mindenfélén. Merengéséből az éjfélt elütő harang verte fel. Hátranézett a medálra, és meglepetten látta, hogy ott, ahonnan legutóbb csillámpor szállt fel, most fekete füst gomolygott. Katrina nagyon megijedt, majd a medál kinyílt, és ugyanazt a hangot hallotta, mint legutóbb:

-Keresd meg a Mágust, a Fekete Mágust!- zengte egy mély hang. Most nem suttogott, és nem messziről. Nagyon is közelről, és nagyon is hangosan.... Ám Katrina ekkor már felismerte a hangot:

-Papa? Papa, te vagy az? De hát, hogy kerülsz te ide, a medálba? Csak nem? Csak nem te vagy a Fekete Mágus?

-De, igen, én vagyok az kislányom.

-De hát miért, és hogyan, és...

-Egyszerre csak egy kérdést tegyél fel kérlek!

-Ha te itt vagy, akkor a mama... Ő is?

-Itt volt. De csak volt. Legjobb lesz, ha kezdem az elején. Anyád, mikor megismertem, még szép, tiszta szívű volt...

-Mindig is az volt!- vágta közbe Katrina ingerülten.

-Nem, ez nem igaz. Nézd, kislányom, tudom, hogy nehéz lesz elviselned azt, amit mondani fogok, de kérlek ne szólj közbe. Az egész bonyodalom akkor kezdődött, mikor anyád lett a királyné. Nagyon okos volt, ami nem is baj, de hatalomvágya kielégíthetetlen volt. tetszett neki az uralkodás, de nem volt annyi hatalma, mint nekem. Eleinte jól leplezte egy elhatalmasodó ellenszenvét, de aztán rájött, hogy varázserőm van...

-Nem mondtad el neki?

-Mondtam, hogy ne vágj közbe! Tudtam, ha anyád rájön, hogy ezt az erőt akár át is adhatom neki, egyből ráteszi a kezét. Eleinte csak bájolgott, kért szépen, majd végül követelte, hogy adjak neki is az erőmből. Csináltam neki egy másik világot. Pontosan lemásoltam mindent, az embereket, a sorsukat, az időt. Mindent. Csak három év volt a két világ közt. Fantasy gyakorlatilag a másik világ jövője. Anyád ott azt csinált, amit akart, de, ha valamit túlzásba vitt, vagy elrontott visszaforgathattam az időt, és rendre hozhattam a hibáit. Elkészítettem a azt a medált, amit most a kezedben tartasz. A medál egy kulcs, és egyben az örök élet áldását vagy átkát hozza annak fejére, aki holdtöltekor, éjfélkor a hold fénye felé tartja a medál közepén lévő gyémántot.

-És ha ezt elmulasztja az illető?

-Meg talán akkor se halna, de az, ami rá vár sokkal rosszabb a halálnál. Árnyékként élne, és elveszne minden csepp ereje. Aztán, mikor meghaltam anyád rájött, hogy az ő élete sem tarthat már sokáig. Átadta neked a titkát a medál képében. Engem bezárt, de velem együtt ő is bekerült ide. Immáron tizenhárom éve próbált kiszabadulni, és elmondani neked a titkot. De a titok benned élt. Végig, egészen tizenhárom éve.

-És hol van most?

-Anyádat a gonoszsága kiűzte a medálból. Nem volt maradása, ha lejár a tizenhárom év. Egyszer sikerült áttörnie engem, és figyelmeztetett, hogy gondolkodj el utolsó szavain. Hát most megtudtad a titkot, mi oly rég óta kínoz téged, és végig ott volt benned. Katrina, kislányom! Szép és fiatal vagy! Remélem nem fogsz arra a sorsa jutni, mint édesanyád. A gyűlölete volt az, ami a vesztét okozta.

-Hazudsz!- üvöltötte Katrina.

-Hát ég veled!- azzal a medál bezárult, és nem nyílt ki soha többé. Katrina dühében a falhoz vágta, és elsírta magát. Kezébe temette az arcát, de amikor különös zúgást hallott, felemelte a fejét. A fal helyén különös buborékok közt egy kör alakú kapu kezdett kirajzolódni. Egy másik világ kapuja....

Tudta, mi a dolga. Besétált a körbe.

De nagy meglepetésére nem történt semmi. Ugyanabban a szobában volt, mint az előtt. De valahogy mégis más volt. Aztán benyitott a szobába a szobalánya.

-Szólított Úrnő?-kérdezte.

-Amina, te....- hebegte Katrina. A lány pontosan úgy nézett ki, mint három éve.

-Igen?- kérdezte.- Milyen érzés huszonhét évesnek lenni?

-Husz... huszonhét éves?

-Igen. Tetszik tudni, tegnap volt az Úrnő születésnapja. Vagy már el is felejtette?

-Ó, dehogyis! Csak, kissé zavart vagyok még ilyenkor reggel.....

Attól fogta Katrina két világ felett uralkodott. Senki sem tudott kettős életéről. A két világot nem egyformán vezette, mert az túl unalmas lett volna. Fantasyt szerette, jó belátása szerint kormányozta. Ám a mi világunkat, apja teremtményét gyűlölte, rombolta. Minden holdtöltét Fantasyban töltött, hiszen az örök élethez szüksége volt a medálra saját idejében.

Azonban a medál csak örök életet hozott Katrinának, örök fiatalságot nem. Sorsa ugyanaz lett, mint édesanyjáé: Az egykor szép és fiatal lány megöregedett, és gonosz lett.

Egyszer, mikor a mi világunkban járt, a kapu bezáródott. Senki nem tudja, miért, de Katrina nem tudott visszamenni, a holdtölte pedig vészesen közeledett. Úgy történt, mint ahogyan apja mondta: Egy árnyék lett belőle. Nem bírta elviselni, hogy így kell élnie, úgyhogy komoly döntést hozott: Utolsó csepp erejéből létrehoz egy embert, aki magában hordozza a titkot, egy olyan embert, aki nem egy másolata a fantasy-beli embereknek. És létrehoz négy embert, akik tudnak a titokról, akik megkeresik majd azt az egyet, aki segít neki visszatérni.

De nem tudta, hogy a medál elpusztíthatja egykori gazdáját, ha az öt ember ellene fordul.....

folyt. köv.