Búcsú az eltaposott álmoktól
2005.03.31. 22:19
Búcsú az eltaposott álmoktól
Nem tudom azt, hogyan lehet
Elmondani, mi nem létezhet,
De mégis mindig itt van.
Nem értem, hogy miért akarta
A sors azt, hogy lelkem világa,
Így eltűnjön a Pokolban.
Nem látom még kusza jövöm
Sehol, és már nincs is időm,
Arra, hogy meglássam.
Körülöttem csak csupa régi
Emlék, mit ki kéne törölni,
Egyszer, s mindenkorra.
Az emberiség töménytelen
Mérge, végre kiürülhetne,
Belőlem, majd eltűnnék.
Szép remények, most azt mondom,
Viszlát! És véremet ontom,
Tiértetek, mindenkiért.
Múlt… úgy bizony csak miattad hullt
Annyi könny, de most minden elmúlt,
Mert végleg kiszáradtam.
De talán egyszer még cseppentek,
Egy könnycseppet, mert féltelek
Titeket, félhalott álmaim.
Egy utolsó kis víztömeg, kell
Hogy tudjátok; nem dobok el
Semmit, csak elpusztulok.
Nem felejtek se szerelmet, se
Boldogságot, se egy érzelmet,
Csak a síromba viszem.
Most elköszönök, s ha egyszer
Találkoztok emlékeimmel,
Mondjátok, hogy elporladtam.
Bár hangom most csak suttogó,
De így is, itt van a végszó:
Most azt mondom: Viszlát! | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
