Jövőm

Mindig megrendített félelmetes volta,
De igazán sosem gondolkodtam róla,
Azért elképzeléseim nekem is vannak,
Teóriáim, saját halálomnak.

Ha oda kerül, ki sohasem szeretett,
Ki tétlen maradt, míg másokat vertek,
Ki végignézte hogy társai meghalnak,
Ki sohasem segített másoknak.

Kinek soha nem voltak barátai,
Kinek felelősséget nem hordtak vállai,
Ki nem másokért élt, csak magának,
Ki mindig úgy harcolt, mint egy állat.

Kinek csak saját célja volt fontos,
Ki ha kell másokat halálra mardos,
Ki sose látta senkiben a szépet,
Ki nem nyújtott soha segítő kezet.

Kinek nem kellett mások segítsége,
Ki csak egyedül akart jutni előre,
Ki nem fogadta meg mások tanácsát,
S ki emiatt lelte saját halálát.

Ha ez az ember a legroszabb helyre kerül,
Ha az örökkévalóságot éli egyedül,
Akkor tudom már, miért nem kell élnem,
Így is úgy is a Pokolban végzem...