Dermesztő hidegben

Sétálok az utcán, kormos sötétben,

Elhagyottan, utcák közt, dermesztő hidegben.

Mi tart még életben, az, hogy lélegzek?

Nem… az, hogy talán egyszer boldog leszek.

Terheim fájón nyomják gyenge testem,

De vajon melyik? A táskám vagy a lelkem?

Egyik nehéz ugyan, de jó ideig tartom,

Másikba életkedvem visszahozni nem tudom.

Jeges egy este van, fázik mindenem,

Jobb lesz, ha a kezemet kesztyűbe teszem.

De hiába magam ruhákkal fűteni,

A szívem így sem lehet felvidítani.

Arcomba hó fú, kitartón, erősen,

Előrántom sapkám, és fejemre teszem.

Takarja ez ugyan hajam, fülem,

De sebesült belsőmet mégis hogyan védjem?

A homályból egy ismerős jön szemben,

Látja, hogy fázom, teával kínál engem.

De hiába adja a forró, meleg italt,

Fagyott, üres lelkem már réges rég kihalt…