Nektek

Annyira távoliak vagytok!
Annyira más a Sorsotok!
Nektek, kik folyton csak szenvedtek,
S nekem kinek okom van hogy nevessek.

Már egyáltalán nem értem a Sorsot,
Már nem tudom igazságot hogy oszt..
Miért teszi ezt a természet?
A Sors mért gyűlöl titeket?

Látom ahogy a csapásokat tűritek,
De közben szörnyűségesen szenvedtek.
Mikor minden nap merő szenvedés,
S csak a következő a reménység.

Látom hogy napról napra éltek,
Hogy büszkén viselitek az életet.
Terhek súlyától roskadoztok,
Fojtó kíntól hogyan fulladoztok...

Látom ahogy mosolyogtok,
Ez a ti saját álarcotok,
Hisz a vigyorgó álarc könnyebb,
Mint nyíltan ejteni könnyet.

Látom ahogy lassan haldokoltok,
Nem látjátok, de segíteni akarok!
Fájdalmaitokból boldogan vállalok,
Csak megkönnyíthetném nehéz Sorsotok.

Én is szenvedni akarok veletek!
Bármit megteszek hogyha segíthetek.
De az életben a szám csak dadog,
Szégyenletesen lebénult vagyok.

Hát legyen szócsöven ez a vers,
Mindent mi bennem van ebben keress.
Amit képtelen vagyok elmondani,
Megpróbálom egyszerű szavakkal leírni.

Ez az egy mit szívemből kívánok:
Jöjjenek akármilyen nehéz akadályok,
Küldjön a Sors akármilyen átkot,
Kérlek fel sohase adjátok!!!!




Egy pénteki nap szenvedőinek.....