1. fejezet

Egy unalmas tábor...

- Jaj istenkém, Viki, hagyjál már a hülyeségeiddel!- morogta Nóri.

- Milyen hülyeségekkel? Egy szót se szóltam!

Ja, igen. Viki az én vagyok. Tóth Viktória, de legtöbben Vikinek hívnak. Nóri pedig a barátnőm. Elvileg...

Amúgy egy budapesti általánosba járok, ha esetleg érdekel valakit, és most vagyok hetedikes.

Pedig most tényleg nem szóltam. Csak Dia jött oda, és kérdezte meg, hogy megyünk-e a hétvégén színházba. A DÖK (Diák-Önkormányzat) ugyanis egy színházlátogatást és egy ötnapos kirándulást szervez. Na, az előbbiről érdeklődött Dia.

Emlékszem, tavaly is volt egy tábor. Igaz, hogy akkor május vége volt, és Zalaegerszegen voltunk. Első nap, mikor megérkeztünk, elkezdődött a szokásos szobabeosztási-mizéria... Ki kivel akar egy szobában lenni, és kivel nem... Utálom az ilyeneket, elvégre négy éjszakáról van szó, nem mindegy, hogy kivel alszik egy szobában az illető?!

Giccsparádé, azaz az osztályfőnökünk (mindenki így hívja őt, kivéve azokat a strébereket, akik soha egy rossz szót nem mondanának drága tanáraikra) egy szobába osztott Nórival, Laurával meg Ginával. Szerintem még azt is hitte, hogy jó fej, mert nem választotta szét a négy nagyon jó barátnőt... Hát persze, nagyon jó barátnők...

A gond csak az volt, hogy a szobák ötágyasak voltak. Az egyetlen ember, akinek nem jutott szobatárs, az Lili volt. Mikor Giccsparádé eldöntötte, hogy hozzánk kerül, Gina meg Nóri egyből elkezdtek fújolni. Engem nem érdekelt különösebben, semmi bajom Lilivel, bár az igaz, hogy egy kicsit, öhm furcsa... Nem tudom, miért, de valahogy, ha ránézek, mindig olyan furcsa érzésem támad... Olyan különc. Mindig, mindenhova egyedül jár, szerintem nincsenek is igazi barátai. Igazándiból sajnálom, de nem tudom, miért. Szemmel láthatóan nagyon jól megvan a bőrében. Amikor ugyanis a mi drága ofőnk eldöntötte, hogy hová teszi Lilit, és Gina meg Nóri csöppet sem szerényen elkezdték Lilit cikizni, a sértett oda sem nézett, csak derűsen besétált a szobába.... Viszont akkor, és ott nagyon utáltam Gináékat...

Délután Gina, és az állandóan utána koslató Nóri elkezdtek kipakolni. Gina táskájából előkerültek a rózsaszinebbnél rózsaszinebb, rövidebbnél rövidebb rucikák. Undorító. De ez az én véleményem. Lili nem hozott semmiféle különösebb, divatos cuccot. Egyszerű farmer, és laza pólók. Szerintem legalábbis, de ki sem pakolt, úgyhogy ez csak egy tipp..

-Te nem pakolsz ki?- kérdezte Gina a lehető legundokabb hangján.

-Minek? Úgyis csak néhány nap...

-De hát összegyűrődnek a cuccaid!

-Már bocs, hogy közbeszólok, de nem is lenne hova kipakolnia, mert ti elfoglaltátok az összes szekrényt...- na, ez voltam én.

-Te csak ne szólj bele, Viki- ez meg Nóri. Úgyhogy inkább csöndbe maradtam, mert nem akartam már első nap hajbakapni velük.

Másnap délután kimentünk a strandra. Egyszerűen szuper volt. Szuper lett volna, ha nem Gina hisztijével indul, miszerint az élénkzöld belépő-karszalag nem illett a rózsaszín fürdőruhájához...

Pataki Gina már két éve keseríti az életemet a nyafogásával. Tipikus plázacica, akinek az okozza a legnagyobb örömet, ha a sokszázadik fiút is az ujja köré csavarta, vagy ha vehet egy extramini szoknyát.... Kész agyrém, bár a fiúk buknak rá. Na, vajon miért... A 178 cm magasságával, hosszú, szőke hajával, és ragyogóan kék szemével, ezen semmi csodálkoznivaló nincs. Ja, és hogy el ne felejtsem, van egy Britni nevű cicája.... No comment.

A hét hátralevő részében múzeumokat nézegettünk, ami dögunalom volt.

Jaj nee, becsöngettek. Hát, egy biztos: az idei tábor csak jobb lehet....