Egy néhai barátnak

Köszönöm neked, jó hogy voltál,

De most akkor is gyötör, éget a bánat,

Régen mindig, mindenben mellettem álltál,

Most örülök, ha tudod, hogy hívnak.

Sötét nyaramban te voltál a napsugár,

Igen sokan gyűlöltek, bántottak,

De te mindig segítettél, óvtál,

Téged hívtalak legjobb barátomnak….

Velem voltál először koncerten,

Velem voltál először részeg,

Bár tudom, te bosszankodsz ezen,

De életedben ezek fontos részek.

Legrosszabb napjaimban segítettél nekem,

Most egyedül vagyok, és az emlékeimet idézem.

Bárhogy gondolkodom, egyszerűen nem értem;

Mondd, miért? Miért múlt el minden?!

Erre mondják azt; szép volt, jó volt, elmúlt,

Más lett a társaság, elrepült a sok idő,

Te biztos nem gondolsz rám, de engem gyötör a múlt,

Melyben egyedül te voltál reménykeltő.

Mikor majdnem zuhantam, te voltál ki értem nyúlt,

De amit most mondok, igaz, bármilyen meglepő,

Bár bocsánatot kértél, de a barátság elavult,

Úgy tűnik, ez ellen már nincs teendő…

Most nem szólok hozzád, de könnyekkel siratlak,

Gondolkozom: miért ilyen kegyetlen az élet?

Nekem még mindig fontos vagy, de tudom, untatlak,

Vagyis… talán köszönésre sem ösztönözlek téged.

És nézlek, kereslek, akárhogy végigkutatlak,

Sehol sem találom a régi, megszokott éned.

Azt, aki segített, jóban rosszban velem maradt,

Azért remélem, én is része voltam életednek…

Régen együtt tanultunk, szórakoztunk, jól elvoltunk,

Most mindennek vége, te másokkal botorkálsz,

Ha bármelyünknek baja volt, egymás vállán sírtunk,

De már egyedül vagyok, míg te másokat találsz.

Bár most csak ülünk egymás mellett, megszólalni nem tudunk,

Azért tudd, bármi lenne, rám mindig számíthatnál.

Lehet hogy ez nem számit, mert bár nagyon jóban voltunk,

Én tudom, te, néhai barát, rám már sosem vársz…

Ez egyáltalán nem szerelmes vers. Egy régi jóbarátomnak szántam, aki ha olvassa, biztos tudja, hogy róla van szó...