Pesti éjszaka

Nyüzsgő út mellett sétálok,
Éjszaka a belvárosban járok,
Díszes lámpák, különös emberek,
Ezerszínű villódzó fények.

Az úton elegáns autók suhannak,
Gazdagságról árulkodik minden ablak,
Éttermek, mulatók, színházak,
Előttük elegáns emberek állnak.

Minden forró, boldog, ünnepélyes,
Vajon így telik itt minden est?
Füst, kacagás, temérdek fények,
Talán boldog itt minden egyes lélek.

Egy sötét mellékutcához érek,
Itt nincsenek már ezerszínű fények,
A sikátorban három ember tartózkodik,
Kettő kiabál, jajgat a harmadik.

-Nincs semmim, kérlek ne bántsatok!-
Szól, s félve tárcája után kapkod.
-Szemét!- s, megereszt egy balhorgot,
Amivel leteríti az áldozatot.

Itt nem áll meg, mint egy dühöngő bika,
Teljes erőből rúg a bordáiba.
Tettestársa sem tétlenkedik,
Együtt ütik, rúgják, verik.

Csontok törnek, a fejből vér szivárog.
-Nincs semmim, mégis mért bántotok?-
Sikít fájón, keservesen,
Nem akar meghalni itt lenn.

Az utolsó fejrúgás végleg elnémítja,
Támadója buzgón tárcáját kutatja,
Megtalálja, s izgatottan tekint bele,
Pedig csak az üresség néz abból kifele.

Visszadobják az irattartót,
Elhagyják a sötét sikátort.
Egy szó nélkül, nagy hallgatásban,
Eltűnnek a pesti éjszakában.